Tájékoztatás az óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentéssel kapcsolatban

 

Tisztelt Szülők!

Az óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentéssel kapcsolatban információk:

Kérelem benyújtási határideje: tárgyév április 15. napjáig
Szükséges dokumentumok:
– Kérelem (szülők töltik ki)
– Születési anyakönyvi kivonat másolat
– Orvosi javaslat másolat
– Igazgatói javaslat
A kérelmet a törvényes képviselőnek kell benyújtania az alábbi hivatalba:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal
Miskolci Járási Hivatal
Hatósági Osztály 1.
3525 Miskolc, Petőfi S. u. 23.
Vass Annamária
hatósági szakügyintéző
Tel.: 46/795-616
2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
8. § (1) *  Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, amely a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
(2) *  A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, – ha a szülő a gyermek negyedik életévének betöltését megelőzően már kérelmezte, úgy újabb – kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő, továbbá tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében az Eütv. 89. §-a szerinti általános járóbeteg-szakellátásban, vagy az Eütv. 91. §-a szerinti általános fekvőbeteg-szakellátásban részt vevő szakorvos rendelhető ki. Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. napja után is benyújtható. Az eljárási határidő ötven nap.