5. Pitypang – waldorf csoport
„ A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.”
„Hétmérföldes csizma hozott el ide ma. Aranymadár szólított, hogy ide vár…”
Így énekeljük dalunkat Szent Mihály napkor a bátorságpróbán, ahol minden kisgyermek végig járja mesei útját, hogy bátorságból, erőből, ügyességből próbát téve lovaggá válhasson. Lovaggá, mert olyan sok mindenben volt képes változni az előző évhez képest. Ügyesedett keze, erősödött szíve, okosodott feje. Lovaggá, mert olyan bátor volt, hogy óvodás tudott lenni. Óvodai csoportunkban a játék és az utánzás kiemelt szerepén túl a ritmusoknak is nagy jelentőséget tulajdonítunk. Amíg a gyermek mindent utánoz ami a környezetében történik és azt újra és újra átdolgozva magán a játékában átéli, addig a ritmussal adunk kereteket fejlődő én-je számára. A ritmus benne van minden cselekvésünkben, minden napunkban, hetünkben, az ünnepeinkben. Érzékelhetővé és átláthatóvá válhat a világ így a gyermek számára, amit felfedezni kíván az érzékleteivel. Megtapasztalni és megismerni, hogy eligazodhasson benne. Ehhez kívánunk biztosítani egy olyan „burkot”, ahol biztonságban növekedhet saját fejlődési ütemében, együtt nevelődve a család és az óvoda által.
Barsi Zsoltné – Tünde Bendász Ildikó
óvodapedagógusok
Mitruska Zsoltné – Viki Botosné Kovács Katalin -Kata
dajkák
ÉLETkÉpeINK